Ikonikus tech kiegészítők a Native Union tervezőitől

2019. 06. 07.

A Hong Kongban és Los Angelesben székelő Native Union márka termékeit azoknak az Apple termékeket használóknak szánják, akiknek nem mindegy, hogy mobileszközeik kiegészítőjeként milyen tokot, töltőt, kábelt használnak. A brand története 2009-ben indult, amikor a két alapító Igor Duc és John Brunner véletlenül találkoztak.

Duc és Brunner éppen Hong Kongban dolgoztak egy olyan helyen, ahol a város szabadúszói és vállalkozói gyakran töltötték idejüket. Duc egy bútordesign start upon, míg Brunner ipari formatervezéssel foglalkozó, londoni cégén munkálkodott épp. Egymás mellett dolgoztak, gyakorlatilag kizárólag a mobileszközeik segítségével.

“A mobiltechnológiának köszönhetően a munkavégzés régimódinak tekinthető módja teljesen megszűnt. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttünk, hogy ez az új valóság, amikor elmosódnak a határok a munka és a játék között.”

nativeunion__0002_6.jpg

A mobileszközeiket napi szinten használó fogyasztók a Native Union Apple termékekre gyártott rendkívül eredeti és ötletes tervezésű kiegészítőiért világszerte megőrülnek. A márka nem csak akkor népszerű választás, amikor valakinek ajándékot kell vásárolni, a fogyasztók mindennapjait is kényelmesebbé teszi. Az alapítók szerint a mobiltartozékok piacán eddig a jelentéktelen, tömeggyártott műanyagok domináltak. Ehhez képest milyen csodás, amikor egy iPhone tok gazdag, zöld színben pompázó indiai márványból és repülőgép-minőségű alumíniumból készül.

nativeunion__0007_1.jpg

Minden egyes Native Union termék szöges ellentéte a megszokottnak.

Intelligens tervezési részletek, rendkívül igényes megjelenés a finom, nem túl gyakran használt anyagoknak köszönhetően. Ez jellemzi a Native Union kiegészítőket. Egyik alapító sem rendelkezett korábban ebben az iparágban tapasztalatokkal, de a nemes vállalkozói szellem hatalmát semmi sem győzhette le. A két rendkívül kreatív idealista pedig mind a mai napig elkötelezett az üzleti kalandok iránt

„Valójában a mobilunkon keresztül éljünk az életünket és nem akarjuk magunkat frusztrálni a tartozékok silány minősége vagy nem praktikus kialakítása miatt.” – magyarázza Brunner. Duc pedig hozzáteszi: „Elég nagy volt a minőségbeli különbség egy Apple termék és a tartozéka között. Napi átlagban 300-szor nyúlsz a mobilod után. Mi lenne, ha ez az élmény egy kicsit stílusosabb lenne?”

A Native Union ebből a közös szenvedélyből jött létre.

nativeunion__0004_4.jpg

Létezik jó design és jól elkészített termék.

Kombinálják a legjobb minőségű anyagokat, egy használható designnal, megtöltik finom részletekkel, ennek köszönhetően olyan személyiséggel gazdagodnak ezek a tárgyak, ami egészen egyszerűen egy magasabb szintre emeli azt is, ahogy mobileszközeinket használjuk a mindennapokban.

„A mobilkiegészítőknek többről kell szólni, mint puszta funkcionalitás. Kell, hogy kifejezzenek valamit, ami rólunk, a személyiségünkről is árulkodik.” – emeli ki magáról a Native Union honlapján.

A Native Union díjnyertes designer csapatát a francia születésű Fabien Nauroy vezeti, akinek három fő elve van: szem előtt tartja a felhasználói élményt, az anyaghasználatban megjelenik az innováció, miközben odafigyelnek minden részletre. Ennek köszönhetően születnek meg például olyan praktikus tárgyak, mint például a töltőkábel, melyre az adott kollekciótól függő, de mindenképpen szemet gyönyörködtető formájú nehezék kerül, így a kábel ott marad, ahova letesszük. Nem csúszik le a kanapé széléről, vagy az asztal lapjáról.

nativeunion__0009_9.jpg

Melyik Native Union terméket ajánljuk?

Kiemelhetnénk a fenntartható módon kitermelt amerikai tölgyfából készült mobiltokot, de említhetjük a DOCK MARBLE COLLECTION töltő és dokkoló állomásait is, melyet a csodálatos márvány használata tesz még látványosabbá. Tom Dixon Stash kollekciója, vagy a márka legújabb Terrazzo névre keresztelt kollekciója sem mindennapi elektronikai designkellék.

nativeunion__0006_2.jpg

nativeunion__0000_8.jpg

nativeunion__0001_7.jpg

nativeunion__0005_3.jpg

nativeunion__0003_5.jpg

A Native Union kollekciójának legszebb darabjai Budapesten egyedül a Solinfo Shopban kaphatók.

Ismerd meg te is a márka lenyűgöző darabjait! Nézz szét a webshopunkon, vagy látogass meg minket a Rumbach Sebestyén utca 3. szám alatt!