Maison & Objet 2020

2020 elején a világ legrangosabb belsőépítészei Párizsban gyűltek össze – itt rendezték meg ugyanis a design világának legnívósabb rendezvényét január 17. és 21. között.

A Maison & Objet nemzetközi kiállításon idén 8 csarnokban több, mint 2500 résztvevő cég - köztük 636 új kiállító – újdonságai kerültek bemutatásra. Az esemény során számos ötlet, inspiráció cserélt gazdát, és mind a kiállítók, mind a látogatók számtalan új dekorációt, bútordarabot, kiegészítőt, textilt és egyéb darabot csodálhattak meg. A Solinfo minden évben ellátogat ide, hogy első kézből hozza el partnereinek az újdonságokat a bútorok, világítás és a kiegészítők terén.

Szubjektív válogatásunk következik az idei év újdonságaiból, melyek nekünk tetszettek

Először is, figyeld a kéket!
2020-ban az év panton színe a classic blue, ennek eredményeképp egyre több kék jelent meg az enteriőrökben. Szerettük! Válassz te is idén valami kéket!

A Solinfo Shop több mint 100 high-end design márkát képvisel Magyarországon. Partnereink kiemelkedő darabjaiból ezeket ajánljuk.

DESIGN BY US – Ballroom Pendant

Az eredeti Ballroom sorozat minden egyes darabja szájjal fújt, kézzel festett, szélén bronz vagy ezüst festéssel. Ez az ikonikus lámpa jól mutat minden térben, és sokféle szerepet betölthet. Humoros kíváncsiságot áraszt különböző színű gömbök kis csoportjaként, vagy akár egyszerű füstös üvegek egymás mellé helyezéseként is.

Állatmintás dekorációk

Pl. a Hübsch vázájának színezete állatmintát idéz, a szabálytalan, szinte mozgásban lévő forma pedig még különlegesebbé teszi ezt a darabot. Emiatt nemcsak vázaként, de virág nélküli dekorációs darabként is használható, semleges felületeket remekül feldobhatunk vele.

Design letters – nyaklánc

A Design Letters Valentin napi újdonságai nagy sikert arattak. Nyakláncuk különlegessége, hogy saját darabunkra bármilyen számot, betűt vagy kis formát választhatunk, de a függőket külön, lánc nélkül is megvásárolhatjuk, így már a meglévő kiegészítőinkre is rátehetjük őket. Egy ilyen egyénileg megtervezett nyaklánc igazán különleges és személyes Valentin napi ajándék lehet.

A Native Union újdonságai

A kézzel készített bőr AirPod tartóit visszafogott dizájn és színek okos használata jellemzi. Ez a tartó lehetővé teszi, hogy külön megerőltetés nélkül, stílusosan töltsük és magunknál tartsuk AirPodjainkat.
A Native Union Clic View névre hallgató barázdált telefontokja a minimalizmus jegyében született. Az iPhone letisztult külsejével összeillesztve ez a bordázott tok alapvetően mindennapos védelmet és stílusos megjelenést kölcsönöz telefonunknak. A Clic View természetesen kompatibilis vezeték nélküli töltővel.

Felfigyeltünk néhány olyan gyártóra is, akiket hamarosan új partnerként üdvözölhetünk.

Íme néhány megnyerő darab tőlük.

Noah & Grey – The Lily Lantern

Egy valóban vezeték nélküli lámpás, amit varázsmozdulatok működtetnek. A tervezők antik hajózási darabokból merítettek ihletet egy csipetnyi nosztalgiát és modern megoldásokat egyaránt tartalmazó lámpás létrehozásához. Ez a játékos kettősség kiragad minket a monoton hétköznapokból. És hogy mitől is olyan varázslatos ez a lámpa? Fényerősségét egyszerűen az elforgatásával tudjuk változtatni. A lámpának nincsenek külső vezetékei, vezeték nélküli töltő segítségével tudjuk feltölteni, így beltéri és kültéri használatra is egyaránt alkalmas.

XLBoom – Carry Away íróasztal kiegészítők

Alain Gilles és az XLBoom együttműködéséből született a Carry Away terméksorozat, amelynek darabjai egyaránt alkalmasak otthoni és irodai használatra is. A Carry Away egy kosárból, egy levélnehezékből és egy alacsony szélű tálból áll, amelyek a munkáltatók és az alkalmazottak hétköznapjait is könnyebé és rendezettebbé teszik. Mindegyik darab megvásárolható szettként és különkülön is.

Brita Sweden – mintás szőnyegek

A Brita Sweden egy Stockholm székhelyű svéd családi vállalkozás, amely fenntartható, magas minőségű gyapjútakarókat, pokrócokat és futószőnyegeket tervez. Puha, mintás vinil szőnyegeik Svédországban készülnek. A grafikai tervezés és a puha anyag is kifejezetten hosszútávra készült, és olyan hosszan kölcsönöz otthonunknak skandináv hangulatot, ameddig csak kívánjuk.

Még egy érdekesség a kiállításról

A 2020-as év érdekessége, hogy Mickey egér idén lett 90 éves, ezért rengeteg márka jeleníti meg saját dizájnjában. Ennek keretében a Leblon Delienne több neves tervezőt is felkért, többek között Marcell Wanders-t is, hogy tervezzenek meg egy-egy egyedi Mickey egeret.

Megtetszett valamelyik kiegészítő? Keress minket!
Itt vagyunk, ha értékes ajándékot szeretnél.

Solinfo Shop

Cím: 1075 Budapest,
Rumbach Sebestyén utca 3.

A webhely cookie-beállításai úgy vannak beállítva, hogy „engedélyezzék az összes süti használatát”, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsák. Kattintson a Elfogadás gombra a webhely további használatához. The cookie settings on this website are set to 'allow all cookies' to give you the very best experience. Please click Accept Cookies to continue to use the site.
Kupon kód: SUB-10
Coupon code: SUB-10